Kezdőoldal > EMIN – Európai Minimumjövedelem Program az Európai Szegénységellenes Hálózattal

EU-szintű együttműködés a megfelelő mértékű minimumjövedelem bevezetéséért
2013-2014
 
2014-ben zárult le a kétéves European Minimum Income Network (EMIN) című projektünk, amelyben az Európai Szegénységellenes Hálózat (European Anti-Poverty Network, EAPN) tagszervezeteként vettünk részt. Az angol nyelvű projekt azt vizsgálta, hogy az EU tagországokban milyen feltételek adottak egy megfelelő szintű minimumjövedelem kialakításához.
A megfelelő szintű minimumjövedelem egy olyan jövedelmi juttatás, amelynek célja, hogy mindenki számára biztosított legyen a méltó megélhetés.
Ennek érdekében magyar részről készült egy jelentés, amely a hazai szociális rendszert tekintette át a megfelelő szintű minimumjövedelem bevezetése szempontjából, majd 2014. szeptember 18-án tartottunk egy „Minimumjövedelem és szegénység” című konferenciát, ahol a téma kapcsán felmerült kérdéseket jártuk körül. A rendezvényen több mint 100 fő vett részt, köztük szegénységben élő érintettek, szakemberek és döntéshozók, politikusok. A projekt eredményeképpen számos sajtómegjelenésünk volt, illetve elindult egy hosszú távú együttműködés is több olyan szervezettel, amely a jövedelmi szegénység csökkentéséért dolgozik. A jövőben erre a formálódó koalícióra számítunk a közös munka során. A projekt zárásaként pedig elkészült egy dokumentum, amely a megfelelő szintű minimumjövedelem irányába tett további szükséges lépéseket taglalja.

Letölthető változat
EMIN.docx

Együttműködő szervezetek és külső hivatkozások
European Anti-Poverty Network
EAPN

European Minimum Income Network
EMIN_logo